#Bajnai Gordon


Gyurcsány: lehet, hogy 2014 után visszavonulok
 

Gyurcsány: lehet, hogy 2014 után visszavonulok

Két ponton volt vitája Gyurcsány Ferencnek a Millával, ám október 23-án ezek a viták lezárultak - mondta a volt miniszterelnök a Klubrádiónak adott interjújában. Gyurcsány elmondta, egyetért azzal, hogy az összefogásnak Bajnai Gordon legyen a vezetője, de ha győznek az ellenzékiek 2014-ben, lehet, hogy visszavonul.

hvg.hu hvg.hu

Bajnai: Fel kell számolni a fojtogató rezsimet
 

Bajnai: Fel kell számolni a fojtogató rezsimet

Az Együtt 2014 vezetője szerint azok az országok képesek csodákra, ahol az elvi alapvetésekben megegyezés uralkodik a politikai centrumban, és azon belül zajlik a vita. Ma "a haza egyre nagyobb része van ellenzékben" - mondta Bajani Gordon egy lakossági fórumon.

MTI MTI



Bajnai Gordon nem a vezetőnk – Juhász Péter az Együtt 2014-ről
 

Bajnai Gordon nem a vezetőnk – Juhász Péter az Együtt 2014-ről

Minél kevesebb volt minisztert és államtitkárt szeretne látni az Együtt 2014-ben Juhász Péter. A Milla vezetője szerint félreérti a helyzetet, aki azt gondolja, Bajnai Gordon vezető szerepet tölt be az együttműködésben, listavezető majd az lesz, akivel a legnagyobb esély van leváltani a Fideszt. A LMP csatlakozása erősítheti a garanciát, hogy nem a 2010 előtti állapotok restaurálására készülnek. Interjú.


Jávor: felelőtlenség lenne nem tárgyalni Bajnaiékkal
 

Jávor: felelőtlenség lenne nem tárgyalni Bajnaiékkal

Jávor Benedek LMP-s frakcióvezető szerint felelőtlenség lenne, ha pártja nem vizsgálná meg az együttműködés lehetőségét az Együtt 2014 mozgalommal. A politikus ezért tartja magát ahhoz, hogy a két szervezet között meg kell kezdeni a tárgyalásokat.

MTI MTI

VV: ez Bajnai hatalmas öngólja
 

VV: ez Bajnai hatalmas öngólja

2014-et az a körülbelül egymillió ember fogja eldönteni, akik 2002-ben és 2006-ban még a Fideszre szavaztak, de kiábrándultak. A Bajnait támogató közéleti személyiségek listáját olvasva azonban rögtön kinyílik a bicska a zsebükben – írja a Véleményvezér blog.

hvg.hu hvg.hu




Selmeczi: az Együtt 2014-ben újra előnyomakodnak a múlt erői
 

Selmeczi: az Együtt 2014-ben újra előnyomakodnak a múlt erői

A Fidesz szóvivője szerint újra előnyomakodnak a 2002-2010 közötti időszak kormányzati politikusai, "a múlt erői", azok, akik már többször is tönkretették az országot. Selmeczi Gabriella arra reagált, hogy csütörtökön a választói összefogást támogató nyilatkozatot tett közzé az Együtt 2014 mozgalom.

MTI MTI

Kicsapta a biztosítékot Jávor nyilatkozata az LMP-ben
 

Kicsapta a biztosítékot Jávor nyilatkozata az LMP-ben

Az LMP képviselőcsoportjának helyettes vezetője felelőtlenségnek tartja, hogy Jávor Benedek frakcióvezető a párt novemberi kongresszusa előtt nyilatkozott az Együtt 2014-gyel való együttműködés lehetőségeiről. Mile Lajos szerint az is káros, ha a kongresszust megelőzően pártjukból bárki tárgyalásokat kezd bármilyen összefogásról. Az Együtt 214 részéről csütörtökön azt mondták, az együttműködéssel kapcsolatban először az LMP-t keresik meg.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu

Bajnaiék az LMP-t keresik meg elsőként
 

Bajnaiék az LMP-t keresik meg elsőként

A választói összefogást támogató nyilatkozatot tett közzé az Együtt 2014 mozgalom. Csatlakozni még nem lehet a szervezethez, az aláírásgyűjtés viszont már elindult. Először az LMP-t keresik meg.

hvg.hu hvg.hu

Békemenetesek: Bajnai a reinkarnált Gyurcsány
 

Békemenetesek: Bajnai a reinkarnált Gyurcsány

Emlékeztető kampányt indít a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány a hozzá csatlakozó civil szervezetekkel, hogy felhívja az emberek figyelmét a Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon vezette kormányok negatív döntéseire.

hvg.hu hvg.hu



Jávor: tárgyalni kellene az Együtt 2014-gyel
 

Jávor: tárgyalni kellene az Együtt 2014-gyel

Az LMP-nek el kellene kezdeni a tárgyalásokat az együttműködés lehetőségeiről az Együtt 2014 képviselőivel - jelentette ki Jávor Benedek. A frakcióvezető szerint bármilyen együttműködésről a párt novemberi kongresszusa dönt, ugyanakkor szerinte történelmi felelőtlenség lenne, ha kísérletet sem tennének rá időben, hogy garanciát szerezzenek céljaik megvalósításához.

MTI MTI

Rogán
 

Rogán "azt csinálta, amit most másokon számon kér" - válaszoltak Bajnaiék

Rogán Antal a keddi parlamenti vitanapon "leegyszerűsítő módon és lejárató szándékkal" vádolta meg a Bajnai-kormányt az államadósság növelésével - közölte a Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás Egyesület. A Fidesz frakcióvezetőjének állításával szemben a közlemény szerint azonban éppen a válságkezelő kormány állította meg 2010-re az államadósság GDP-arányos növekedését.

MTI MTI

Puch László nem fél Bajnaitól
 

Puch László nem fél Bajnaitól

Az általunk megkérdezett szocialista és fideszes politikusok nem tartanak attól, hogy a Bajnai Gordon nevével fémjelzett Együtt 2014 mozgalom tőlük szívna el szavazatokat, de az LMP-sek közül van, aki szerint konkurencia a volt kormányfő. Puch László szerint ha kormányváltó hangulat lesz, akkor mindegy milyen a választási törvényt, a Fideszt elzavarják. Videó.

hvg.hu hvg.hu